Most pedig végre azt is tudom már, kik állítják őket: mi magunk. " Krusovszky folyamatosan többes szám első személyben fogalmaz, vagyis nem pusztán egyéni, hanem közösségi felelősségről beszél, mégpedig a legtisztábban a Lente által elbeszélt betétregényben, ahol a tüdőszanatórium betege, ha úgy tetszik, dzsinnje kiereszti a palackból (vastüdőből) a dicsőséges '56-os forradalom pogromba hajló dicstelen jelenetét, melyet kitörölni igyekszik a pogrom helyén felállított, a forradalom angyali tisztaságát jelképező emlékmű. Ezzel Krusovszky regénye azoknak a műveknek a sorába illeszkedik, melyek a történelmi múlt dicstelen eseményeit beszélik ki. Legutóbb Závada Pál az Egy piaci nap ban és Zoltán Gábor az Orgia és a hozzá szorosan kapcsolódó Szomszéd című könyveiben kísérelt meg hasonlót. Zoltán Gábor külön, heterogén könyvet szentel az Orgia keletkezéstörténetének, a regényírás kapcsán felkutatott dokumentumoknak és a regénybe nem kerülő tanulságoknak, addig a Krusovszky-regény poétikájában ezek a különböző elemek rétegződnek egymásra, egy szinte hézagmentesre csiszolt regényben.
Teljes
A két prózakötet között megjelenő Elégiazaj című verseskötetének A vadállat nyár című versében így ír: "Volt, hogy a távcsövet megfordítva / emeltük a szemünkhöz, / csak szűnjön ez a kínos közelség, / ez az elviselhetetlen otthonosság, / ám egyre élesebbé vált minden. / Régi tekintetünk hártyáit, / mint egy hámozókés, kíméletlen / rétegekben húzta le rólunk az idő. " Talán nem is figyelnénk fel erre a versre, ha a regény megjelenését követő nyilatkozatokban, legutóbb a Literán megjelent interjúban Krusovszky rendre nem arról beszélt volna, éppen úgy, mint az első prózakötete kapcsán, hogy az idő érdekli: "Én tulajdonképpen azért kezdtem el a regényírással foglalkozni, mert az idő érdekelt. Arra gondoltam, hogy az idő, és az időben való létezés ábrázolására mégiscsak egy nagyobb fajta regény tere nyújtja a legjobb lehetőséget. Ahhoz, hogy a történelmi idő, és ezen belül a személyes idő különféle, egymásra feszülő rétegei láthatóvá váljanak, kell egy ilyen hely. Valamiféle külszíni fejtésként képzeltem ezt el, és hát azt sem lehet egy szűk térben megoldani. "
- Antibiotikum mennyi idő után hat 4
- Revizor - a kritikai portál.
- Violetta 2 évad 4 rész
- Akik már nem leszünk sosem teljes
- Itt laknak a könyveim, avagy így tárolom a lakás különböző pontjain őket #bookshelftour - Zakkant olvas
- Előkerült egy zseniálisan oltári, 1986-os casting videó a Bill és Ted olvasópróbájáról!
- Akik már nem leszünk sosem e
- Kétgenerációs családi ház eladó fejér megye
- Magyar államkincstár fogyatékossági támogatás telefonszám
- Dabur Nature Care Plain 375 g - Multi-vitamin webáruház és 5 Bio Egészség Biobolt Budapesten
Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem | bookline
mottója, és mintha az ajánlás is erre utalna. Nem csak Lente ideiglenes nyugvópontja a kötet zárlata, hanem regényírói indulata is, amelyben azoknak állít emlékművet, akik mi talán már nem leszünk sosem, de a föld alóli kopogtatásukkal, hiányukkal mégis meghatározzák azt, akik vagyunk. Így az ő megismerésük, a történetük rekonstrukciója végső soron az önmegismerésünket szolgálja. Lente Bálint emlékművét a regényben megjelenő a történelmet meghamisító, egyneműsítő vagy épp hamis nosztalgiára építő, emlékművekkel szemben hozta létre. Ez attitűdváltást jelent a képzőművészetekre fogékony költőnél, aki az Elégiazaj című kötetében megjelent Csengery utca, ott érjen el című versében így ír a generációjáról: "elszántak lettünk a céltalanságban". Az attitűdváltás Lente önreflexiójában is megfogalmazódik éppen egy emlékmű nézegetése közben: "Ahogy az országban elkezdtek megjelenni a hasonló emlékművek, eleinte még tényleg jóízűen lehetett nevetni rajtuk. Amikor aztán észrevettük, hogy már mindenhol ilyenek állnak, kiderült, mégsem olyan vicces az egész.
Összefoglaló Krusovszky Dénes nemzedékének egyik legjelentősebb költője. Első regénye generációkon és országhatárokon átívelő történet. 1990-ben Iowa City határában egy férfi halálos autóbalesetet szenved. 2013-ban egy fiatalember egy veszekedés utáni hajnalon hirtelen felindulásból elindul Budapestről kamaszkora kisvárosa felé. 1986-ban egy tüdőbénult beteg és ápolója egy vidéki szanatóriumban magnóra veszi a férfi vallomását gyerekkora sorsdöntő pillanatáról. 1956. október 26-án egy kisváros forradalmi tüntetése váratlanul pogromba fordul. 2013 nyarán egy lakodalmi éjszaka különös fordulatot vesz, 2017-ben pedig a mozaikkockák mintha összeállni látszanának, még ha a kép, amit kiadnak, nem is feltétlenül az, amire szemlélői számítanak. Az Akik már nem leszünk sosem nemcsak a személyes és a társadalmi emlékezetről, de a továbbélésről is szól. Hogyan határozzák meg jelenünket a talán nem is ismert múltbeli történetek, és hogyan tudunk velük együtt felelős, szabad felnőtteké válni.